Egy csapat előtörténete...Megírta: Dorian Saballo - porondmester
Basziszi Bagázs
Utazócirkusz
A porondmester és az erőművész:
Talán én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy miként kerültünk össze…
Annyi bizonyos, hogy sok generációs korcs családunk, már régen nem élt az őshazában. Rokonaink sem tartottak minket szinte semmire. Egyetlen kiváltságunk marad meg, hogy családunk leszármazottjai egy alkalommal, elutazhattak Shulurba és kitanulhatták a Toroni Ezüskard Bajnok iskola tanításait. Ezek után néhány év szolgálat következett. Ismeretlen megbízók és piszkos munkák vártak az én fajtámra. Nem lehettem az, aki szerettem volna, hiszen egy korcs család, korcs gyermekeként, csak korcs eszköz voltam, a nagyobb toroni családok viszályaiban. Menekülni akartam ebből az életből…és egyszer sikerült is…Igaz, hogy majdnem a fejembe került, de vas markom megmentett… Néhány év bujkálás után visszatérhettem Abasziszba, ahol a családom írmagját is kiirtották. Miattam. Ekkor esküdtem fel, hogy minden pökhendi, hatalmaskodó nemest eltiprok ha kell, vagy ha fizetnek érte!
Az artista és a légtornász:
Egy alkalommal, éppen végeztem az egyeztetéssel egy poros, ifini kocsmában, már ha lehet annak nevezni, egy affajta, gyors és jól fizető orgyilkosságról, mely még a kedvemre is volt, amikor a múlt újra megkísértett! Egy fiatal, bár annál ravaszabb lány próbált elcsábítani. Ugyan sikerrel járt, de az évek alatt kifejlődött teljes bizalmatlanságom, ebben a szakmában már csak így lehet életben maradni, most is azt súgta, hogy vigyázzak! Bizony jó sugallat volt! Testvérével jól kitervelték, miként fosztanak meg életemtől, cserébe pedig csengő toroni aranyak ütik markukat. Miután elláttam a bajukat, bizony meg is sajnáltam az ifjakat… Nem hittem volna, hogy a kor előrehaladtával ilyen puhány leszek. Persze nem csak erről volt szó, hanem ekkor pattant ki egy gondolat a fejemből, mely… később teljesedett ki.
A két fiatal, egy ifjú fejvadász és a gyönyörű tolvajlány egy helyi vértestvériség utcán felszedett, jól kiképzett lelencei voltak. Attól az éjszakától pedig tervem és új csapatom részei.
A szemfényvesztő:
Jópár hónapot töltöttünk együtt, miután kiszakítottam őket a rabigából, melyet a vértestvériség akasztott a nyakukba. Szinte a fiam és a lányom lettek. De sajnos a csapat nagyon foghíjas volt! Tudtam, hogy ha komolyan akarom venni a tervem, akkor keresnem kell hozzá még 1-2 embert. Ilyen volt a szemfényvesztő. Mikor elsőként halottunk róla, akkor bizony rettegtünk… Veszélyesek és elvetemültek ezek a hím boszorkák – gondoltam.
Nem tévedtem! Alig szimatoltunk utána egy kicsit, máris bajba kerültünk. Minden várakozásunkat felülmúlta az első találkozás. Csak néhány szívdobbanáson múlt, hogy nem emésztett fel minket a varázstudó dühe. Azon az éjszakán velem voltak az istenek, mert életben hagyott minket, sőt a tervem is kedvére való volt. Csatlakozott! Kezdett kiteljesedni a cirkuszi társulat.
A jós és álomfejtő:
Már kezdtünk összeszokni, azaz sikerült a „társulat” szabályait lefektetni, mikor a fiatalok egy fura fazonról hoztak hírt. Az ember, aki ismeri a jövődet, megrémiszt álmodban, és követ bármerre is jársz! Felcsillant a szemünk! Hosszú hetekig figyeltük és követtük, amíg bizony Ő maga jelentkezett. Na persze a belépő, stílusos volt. Álmunkban lepett meg bennünket a féreg! Azt hittem, hogy lassan nem akad gyengepontja a „társulatunknak”, de rá kellett jönnöm, hogy sokat kell még tanulnom a megfélemlítésről és a nyomnélküli gyilkosságról. Szerencsére sok mindent látott a fejembe, amiből gyorsan összerakta a múlt történéseit és az általam álmodott jövőt. Mi több, tetszett neki, hogy néhány senkiházi zsivány, befogadná a magányos haonwelli papot, aki könnyű préda ébren, de szinte mindenható álmában.
Teljes lett a „társulat”!
A Basziszi Bagázs:
Mindenki értett valamihez. Valamihez, ami egy cirkuszi bagázs álcájába bele illik.
Én valószínűtlenül erős voltam, bár termetemből, vagy fizimiskámból bizony ez nem derült ki. Előnyömre. Inkább lettem pocakos porondmester, mint titkolt erőművész. A fiatalok bámulatos ügyessége és gyorsasága gyorsan rájuk osztotta az artista és a légtornász szerepét.
A hím boszorka, ha kordában tartotta veszedelmes tudását, bizony remek szemfényvesztést produkált, végül nem is volt kérdés, hogy a jós és a jövendőmondó szerepét az ákombákomok ismerője kapja. Azt hiszem, hogy sok utcagyerek, szegény család arcára csaltunk vidámságot az elmúlt években és igaz, ami igaz sok pökhendi nemes arcán maradt meg örökre a lefagyott véres mosoly. Így járjuk Abasziszt és a Városállamokat, munkát, szórakozást keresve és remélve, hogy minél többen „lelnek örömre” a munkákban…