A várúr átka

Kint állt a lány a kastély kapujában

Szeretője Gregor érkezett futtában

Szomorú dal lesz ez, tragikus ének

A Gróf mást szánt a lány vőlegényének

Volt egy harcos ki a várúr éltét védte

Köpönyegforgatás volt néki minden vétke

Az úr mégis mindig vakon bízott benne

Nem sejtette, hogy ez lesz lányának a veszte

Megszöktek, s számukra ez lett már a végzet

A gonosz harcos végül mindkettővel végzett

A lány halála előtt még egy erős átkot mondott

Átkod legyen örök, ne lehessél boldog!

A grófnak a gonosz harcos nem mondott el mást

Csak hogy a szerető mért a lányra gyilkos csapást

A gróf mikor öreg lett, a harcosra hagyta,

Földjét, birtokát, pénzét neki adta

Végül minden kiderült halálos ágyánál

Átkot szórt hát ő is: Itt élj, meg ne halljál!

Ne hagyhasd el soha, soha ezt a földet!

S a birtokon gyermeked se születhessen néked!

Az átok teljes volt, a harcos nem nyughatott

Birtokán kívűl nemzett egynehány porontyot

Felkutatta őket, jöttek is messziről

Toronból, Kránból, s barbár vidékekről

Versengtek a fattyak, birtokúri címért

A gonosz úr cselesen mindent nekik ígért

Az örökség része lett volna az átok

Nagy tehert ró az apátok majd rátok

A fiúk rájöttek végül a csel lényegére

Amulett volt a kulcs, s a bátorság erénye

A gonosz várúrnak nem volt több esélye

De ez már egy másik éjszaka meséje…