Nanontal

szabadítói

Ennaym egyik kikötőjét, Nanontal városát, egyik napról a másikra, egy nyolc hajóból álló kalóz flotta vette körül. Mire volt jó ez az egész?

A Hullámkorbács nevű kalózbanda kapitányának alhadnagyát a városban dolgozó kémek, valószínűleg az ellenség kezére juttatták. A Kapitány, - akit mindenki csak Véresszakállú Mante kapitánynak hív - és emberei ezért eltorlaszolták Nanontal öblét, és minden hajóra lőttek. „A kifelé igyekvő hajókat, meglőjük, majd megcsáklyázzuk!”. Csak egyszer próbálkozott, egy gyors karavel szökéssel, de öt hajó tüzelt rá egyszerre. A partról mindet láttunk, de senki sem mert a segítségére sietni.

Hogy kerültünk össze? Mindannyian el akartuk hagyni a város, de hajóink vesztegeltek, így mi is részt vettünk az Öböl Gyöngyszeme-nevű kocsmában tartandó megbeszélésen, de ekkor még nem ismertük egymást. Majd’ egy nap és egy éjszakán át tartott a megbeszélés, amit a városban veszteglő kalandozók, és tenni vágyó, harcos szellemű matrózok szerveztek. Hol vitáztak, hol magyaráztak, de nagy nehezen sikerült kiötleni egy használható tervet.

Két nap múlva mikor minden szükséges dolgot beszerzünk és felkészültünk, akkor egy csónakban megközelítjük a főhajót. Ez alatt két napig, egy bárd, a cellában került, és megfigyelte az alhadnagyot, hogy az utolsó pillanatig el tudja játszani a hasonmást. Mialatt a csónak a kapitányi hajó felé tart, minden hajóra feljut két-három tolvajlásban, és lopózkodásban szakértő, és előkészíti az utat, a csónakokban várakozó harcosoknak. Nagy összhangban kell működni, ezért két a szellemnyelvet ismerő is az akció részese lett: Egy paplovag, Krad rendjéből, és egy pap, aki a Teremtő úr – Kyel Igazságát hirdeti. Kyel papja, a csónakkal a bárddal tart. Míg a paplovagja, az egyik csónakra száll, és a tolvajokkal, fejvadászokkal tart. Az egyik hajóra, két igen jól képzett, szabad fejvadász került, később ők a paplovaggal tartottak a többi hajóra.

Az akció kezdetét vette: A bárd jól alakított, de az egyik hajón megneszelték a támadást, és még mielőtt az utolsó őrt is leütötték volna, (esetleg elvágták volna a torkát) az meghúzta a vészjelző kolompot.

Ekkor szabadult el a pokol. A kapitányi hajón, a pap – aki a fegyőr szerepét játszotta - meggyőző komorsággal - kizökkentette az időt, így egérutat gyertek, és a hajó fara felé, futva, egy kötelet kerestek, hogy átlendüljenek a szomszédos hajóra. Szerencsére, ekkor egy fejvadász érkezett, és kötelét adta a menekülőknek. A bárd egy hirtelen ötlettől vezérelve, fényes örvényt varázsolt, a fejvadász elé, aki a martózok riadalmát kihasználva, leguggolt, majd megkerülte, a ballista csigáit feszítő szerkezetet, és, két matrózt szúrt le mire azok észbe kaptak. Ekkora, már néhány társa is a segítségére sietett. A fekete éjszakából hullottak alá.

A bárd és a fohászoktól kimerült pap, a másik hajóra érve nagy túlerővel talált magát szembe. A fedélközbe menekültek volna, ha a levezető csapóajtó félig nyitott szárnyán keresztül nem harsány kacagást hallanak. Ez kissé zavaros volt nekik. De mire, a pap talált, egy furkóst, és a bárd, elővette a másik rejtett tőrét is, egy siheder vágódott ki az ajtón, és utána, sétált, egy a tengerre is vértben lépő, lovag, kezében tekercsek tucatjait szorongatta. A pap felismerte hisz vele váltott üzenetet, az akció összehangolását illetően.

A lovag, akkorát rúgott a földön is a fegyveréért nyúló kalózba, hogy az majd két métert csúszott a vasalt csizmáktól. Aztán nem mozdult többet. Visszament a fegyveréért, és bevetette magát a csata hevébe, a bárd, vibráló árnyakat hívott maga köré, a pap husánggal osztotta az áldást, így fedezték a vértes hátát, aki a csónakba szóra a megszerzett térképeket, útinaplókat, és tudj isten miket.

Nem telt bele egy perc, üdvrivalgásra lettünk figyelmesek, mert a Kék Unikornis névre hallgató háromárbocos - a kapitány hajója -, már a miénk volt. Az egekből, pedig, bolák, tőrök és nyílveszők záporoztak az ellenségre. A győzelem már csak pillanatokra volt.

Willminus D’Vire az erigowi